Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Vádat emeltek a rendőr alezredes ellen

Vádat emelt a rendőrségi adatokkal kereskedő rendőr főtiszt és társai ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség hivatali vesztegetés elfogadása és más hivatali bűncselekmények miatt - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész hétfőn.

A főügyész közleményében azt írta, az ügy elsőrendű vádlottja, az egyik kerületi kapitányságon szolgálatot teljesítő rendőr alezredes anyagi ellenszolgáltatásért - alkalmanként pár százezer forintért - cserébe ismerős budapesti ügyvédeknek és ügyfeleiknek rendőrségi és más hatósági nyilvántartásokból szolgáltatott ki adatokat.

Volt olyan eset is, hogy a rendőr főtiszt pénzért magáncélú felderítő tevékenységet is végzett megbízóinak, ennek keretében a teljes körű adatellenőrzésen túl a célszemélyeket - például a megbízók volt házastársait vagy üzleti ellenfeleit - a lakcímükön megfigyelte, róluk környezettanulmányt végzett.

Egy másik esetben a főtiszt a bűnüldöző hatóságok látókörébe került ismerőseinek - rendszeres fizetés ellenében - szakmai tanácsokat adott, egy esetben segédkezett nekik egy hamis tartalmú feljelentés megszövegezésében. A feljelentés alapján egyébként három ember alaptalanul előzetes letartóztatásba is került.

Az ügynek összesen tizenhárom vádlottja van, az elsőrendű vádlotton kívül további négy, őt alkalmanként segítő hivatásos rendőr, két ügyvéd és az ügyvédek ügyfelei - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×