Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Halálra éheztették a kutyáikat

Vádemelés az állatkínzó párral szemben: a Kecskeméti Járási Ügyészség több állatnak különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzás bűntette miatt emelt vádat.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 48 éves férfi és a 30 éves nő 2014 őszén együtt éltek Kerekegyházán egy tanyán, ahol három kutyát tartottak. A vádlottak az állatoknak megfelelő mennyiségű és minőségű élelmet és vizet nem biztosítottak, így azok fokozatosan egyre legyengültebb, kiéhezettebb állapotba kerültek. A férfi 2014. december 3-án BV intézetbe került és szóban megbízta élettársát a tanya felügyeletével. A nő azonban az addigra már egyébként is rendkívül leromlott állapotban lévő állatokról továbbra sem gondoskodott, sőt hamarosan a tanyát is elhagyta - olvasható a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleményében.

A három legyengült állapotban lévő állat közül kettő a téli mínusz 15 fokos hidegben élelem, ivóvíz és megfelelő zárt hely hiányában elpusztult, tetemük a tanyaudvaron megfagyott. Az ebek láncra verése megakadályozta azt, hogy legalább élelmet és vizet tudjanak maguknak találni. A harmadik, kistestű kutyakölyök szintén lesoványodott, immunrendszere meggyengült, vírusfertőzést kapott és a kialakult állapota miatt el kellett altatni.

Bejelentés alapján állatvédők találtak rá az elpusztult állatokra. Az állatok lesoványodásához és pusztulásához hosszabb időre, több hetes időszakra volt szükség, ezért amíg az állatok szomjan és éhen haltak, számukra különös szenvedést okozott. Az élelem és ivóvíz hiánya miatt ráadásul az állat nem szívesen mozog, inkább fekszik, így teste gyorsan kihűl.

A járási ügyészség több állatnak különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzás bűntettével vádolja a kutyák gazdáit, amely a törvény szerint 3 évig terjedő börtönbüntetéssel büntetendő.

A büntetett előéletű vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×