Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hamis legókat foglaltak le Miskolcon

Miskolc egyik belvárosi üzletében hamis legókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei - közölte Varga Zoltán, a NAV észak-magyarországi regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóságának sajtóreferense szombaton az MTI-vel .

Tájékoztatása szerint az üzletben kedvező áron kínálták a játékok hamisítványait.

Az ügyben ismeretlen tettes ellen iparjogvédelmi jogok megsértése vétség miatt indított eljárást a NAV.

Elmondta azt is: a pénzügyőrök a lefoglalás előtt előzetesen már bevizsgáltatták az egyik ott árult terméket, ez alapján feltételezhető volt, hogy az üzletben árult, hasonló márkajelzéssel ellátott gyerekjátékok is hamisítványok.

A pénzügyőrök 107 doboz, csaknem 450 ezer forint értékű legót foglaltak le a bolt eladóterében és raktárában, ezek gyenge minőségű utánzatok, amelyekből hiányoznak az egyedi azonosító jelek.

Azt, hogy honnan származnak a hamis játékok és hogy a bolt jóhiszeműen vásárolta-e azokat, az eljárás során igyekeznek kideríteni a NAV pénzügyi nyomozói - tette hozzá Varga Zoltán.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×