Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Vádat emeltek az embercsempész határrendészek ellen

Vádat emeltek két magyar és egy szerb határrendész, valamint további három ember ellen, akik anyagi ellenszolgáltatásért a zöldhatáron átjuttattak különböző nemzetiségű állampolgárokat, azután az Ausztriába szállításukat is megszervezték - tudatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője pénteken.

Schmidt Gábor közleménye szerint a török és szír migránsok szerb-magyar határon való átjutását, majd továbbszállítását a szerb és a két magyar határrendész szervezte meg.

Õk gondoskodtak a menet közbeni problémák megoldásáról, a mobilkártyák feltöltéséről, adott esetben tolmácsot szereztek, de a szállítást végző sofőröket is ők irányították a megfelelő helyszínekre. Nekik jelezték továbbá társaik, ha bármilyen akadály felmerült útközben, így másik felvezető járművet is intéztek, amikor útközben lerobbantak.

A szóvivő tájékoztatása szerint a hat vádlott 2013 januárjában és februárjában mintegy húsz migránsnak nyújtott segítséget ahhoz, hogy Ausztriába jussanak.

A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség az államhatár átlépéséhez vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt emelt vádat a hat emberrel szemben.

A vádlottak terhére rótt bűncselekményt a törvény hét és fél évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

A vádlottak az eljárás korábbi szakaszában előzetes letartóztatásban voltak, jelenleg valamennyien szabadlábon védekeznek, ügyükben a Kecskeméti Járásbíróság fog ítéletet hozni.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×