Infostart.hu
eur:
361.98
usd:
311.49
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Elfogták az ivádi gyilkosság gyanúsítottját

Elfogták a rendőrök csütörtökön az ivádi emberölés feltételezett elkövetőjét, egy 38 éves salgótarjáni férfit - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.

Felidézték: március 6-án az észak-hevesi Ivád külterületén egy 18 éves lány holttestét találták meg, a halálát idegenkezűség okozta. Az ügyben a rendőrség emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A Heves és a Nógrád megyei rendőr-főkapitányság nyomozói csütörtökön Nagybátony közelében elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, aki egy gépjárművel közlekedett a 21-es főúton. A gyanúsítottat a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, ahol megkezdődött a kihallgatása - áll a közleményben.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság korábban, még csütörtök reggel a rendőrség honlapján azt közölte, hogy a főkapitányság vezetője az ügyben kétmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel.

Címlapról ajánljuk
Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×