Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Meghosszabbították a nyomozást a Simon-ügyben

Meghosszabbította a Simon Gábor és társa ellen folytatott nyomozás határidejét 2015. június 14-ig a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) - tájékoztatott a főügyészség szóvivője pénteken.

Nagy Andrea közölte, hogy Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét, akit költségvetési csalással gyanúsítanak, a legutóbb 2014. november 21-én hallgatta ki gyanúsítottként a KNyF.

A gyanúsított lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll, amelyet 2015. július 29-ig rendelt el vele szemben a bíróság - közölte a szóvivő.

Az MSZP volt elnökhelyetteséről tavaly február elején derült ki, hogy több száz millió forintot tart egy bécsi számlán, és azt nem tüntette fel vagyonnyilatkozataiban. Később az is nyilvánosságra került, hogy egy bissau-guineai útlevéllel Magyarországon is nyitott számlát, amelyen szintén milliók vannak.

A Központi Nyomozó Főügyészség csaknem 100 millió forintos költségvetési csalással és öt rendbeli hamismagánokirat-felhasználás vétségével gyanúsítja a volt képviselőt.

Simon Gábort 2014. március 12-én helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság, két hónappal később azonban a házi őrizetét rendelte el, majd ezt lakhelyelhagyási tilalomra változtatták.

A Magyar Nemzet az elmúlt év novemberében arról írt, hogy Simon Gábor százmillió forintot meghaladó adóhátralékot fizetett be a közelmúltban a külföldi számlákon rejtegetett vagyona után.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×