Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Egy gyilkossággal gyanúsították, de 42 ember megölését ismerte be

Elfogása után 42 gyilkosságot ismert be egy 26 éves brazil férfi, akit a hatóságok eredetileg "mindössze" egy nő megölésével gyanúsítottak - közölte a dél-amerikai ország rendőrsége csütörtökön Rio de Janeiroban.

A fiatalember elmondása szerint kilenc év alatt 38 nőt, 3 férfit és egy gyereket ölt meg. A kétéves kisfiú egyik áldozatának volt a gyereke, azért végzett vele, hogy sírásával ne lármázza fel a szomszédokat.

Pedro Henrique Medina, az ügy egyik nyomozója a brazil Globo televíziónak azt mondta: a férfi olyan részletességgel írta le a gyilkosságokat, amelyre csak az képes, aki jelen volt a bűncselekményeknél, ezért úgy vélik, igazat mond. Ugyanakkor a rendőrség még bizonyítékokat keres, a férfi által elmondottakat összevetik a környéken történt felderítetlen gyilkosságok aktáival.

A bűncselekményeket beismerő Sailson José das Graças is interjút adott a tv-csatornának. Közönyösen mesélte el, hogyan választotta ki áldozatait, akiket alaposan, volt, hogy egy hónapon át tanulmányozott, mielőtt végzett velük. Információt gyűjtött arról, hogy hol, milyen házban laknak, kikkel élnek, milyen a családjuk.

Mint mondta, az első gyilkosságot 17 évesen követte el, és később az "adrenalin miatt" folytatta. Tetteiért a "legcsekélyebb megbánást" sem érzi, és ha egy nap kiszabadul, ott folytatja, ahol abbahagyta, mert "szeret gyilkolni" - nyilatkozta a férfi.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×