Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ellopták a dachaui koncentrációs tábor kapuját

Ellopták a dachaui koncentrációs tábor kapuját, amelyen szerepel az Arbeit macht frei (A munka szabaddá tesz) hírhedt náci jelmondat.

Az illetékes bajorországi rendőrkapitányság közleménye szerint szombat késő este vagy vasárnap hajnalban szerelhették le a 190 cenitméter magas és 95 centiméter széles fekete kovácsoltvas kaput, amely az egykori tábor területén kialakított emlékhely főbejáratánál állt.

Az elkövetőknek át kellett mászniuk a főbejáraton, hogy megközelítsék a kaput, amelyet valószínűleg gépjárművel szállítottak el - áll a közleményben, amelyben a lakosság segítségét kérték a bűncselekmény felderítéséhez.

Az emlékhely vezetője, Gabriele Hammermann szerint a lopás "a romboló energia új minőségét" jelenti, hiszen a táborkapu "a foglyok szenvedésének legfőbb jelképe".

A dachaui az első állandó koncentrációs tábor volt a náci Németországban, 1933 márciusában, Hitler hatalomra jutása után néhány héttel hozták létre Münchentől 20 kilométerre egy volt lőszergyár területén. A háború végéig több mint 200 ezer embert fogtak kényszermunkára Dachauban. Elsősorban zsidókat hurcoltak a táborba, de romákat, melegeket, politikai okokból üldözötteket is ezres nagyságrendben szállítottak oda a birodalom minden sarkából. A koncentrációs táborban legkevesebb 30 ezren haltak meg.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×