Infostart.hu
eur:
363.81
usd:
314.92
bux:
148308.52
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Házi őrizetbe került a BRFK egyik korábbi főnyomozója

Házi őrizetbe helyezte a bíróság L. Ferencet, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) egykori főnyomozóját és társát, aki korábban szintén rendőr volt. Egyebek mellett befolyással üzérkedéssel gyanúsítják őket - hangzott el péntek este az M1 Híradójában.

Az ügyészség szerint azzal az ígérettel csaltak ki több millió forintot egy vállalkozótól, hogy rendőrségi nyilvántartási adatokat tudnak megszerezni. Akár nyolc év börtönbüntetést is kaphatnak - mondták a hírműsorban.

L. Ferenc szabadon távozhatott a bíróság épületéből, miután a több mint kétórás ülés után harminc napra házi őrizetbe helyezték. Nyilatkozni nem akart.

Ügyvédje, Lakatos Ádám a híradónak elmondta: védence fellebbezett a végzés ellen, és panaszt jelentett be a gyanúsítás közlésével szemben. Ezzel egy időben részletes vallomást tett, és ebben kifejtette álláspontját az üggyel kapcsolatban - tette hozzá.

Emlékeztettek, hogy a BRFK egykori életvédelmi főnyomozóját, a most magánnyomozóként dolgozó L. Ferencet a Terrorelhárítási Központ, üzlettársát pedig a Készenléti Rendőrség munkatársai fogták el szerda hajnalban. Az ügyészség szerint a két férfi tavaly pénzt vett át valakitől, azt ígérve, hogy hivatalos személyeket megvesztegetve különböző rendőrségi nyilvántartási adatokat szereznek meg.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a híradónak azt mondta: a Budapesti Nyomozó Ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a tanúk befolyásolásának veszélye miatt tett indítványt a két férfi házi őrizetének elrendelésére.

A híradó más forrásból úgy értesült, hogy L. Ferencék egy híradástechnikai berendezéseket forgalmazó kft. ügyvezetőjétől kaptak megbízást a cég üzleti partnerének ellenőrzésére, amiért több mint százmillió forintnak megfelelő eurót és angol fontot kaptak. Információik szerint a két magánnyomozó nem számolt el a pénzzel, sőt további tízmilliókat követelt.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Kellemetlen meglepetés érheti a napelemeseket a hőségben

Kellemetlen meglepetés érheti a napelemeseket a hőségben

Bár a naperőművek kihasználtsága a nyári hónapokban a legmagasabb, az extrém forróság már a napelemek termelését is csökkenti. Nagyjából 30 fokig a hatékonyság viszonylag stabil, 45 fok felett azonban felgyorsul a hatásfok romlása, 60 fok felett pedig már jelentős termelési veszteség léphet fel. Márpedig egy napsütéses nyári napon a panelek akár több mint 60 fokosra is felmelegedhetnek, ami akár 10%-ot jócskán meghaladó arányú termeléscsökkenést is eredményezhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×