Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
315.7
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Ítélet a Mercedes-gyárat robbantással fenyegető nő ügyében

Nem jogerősen két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Kecskeméti Járásbíróság pénteken azt a nőt, aki májusban kétszer telefonált a rendőrségre azzal, hogy bomba fog robbanni a kecskeméti Mercedes-gyárban - közölte Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

A közveszéllyel fenyegetés miatt elítélt 33 éves nő május 7-én és 20-án mobiltelefonjáról tette a bejelentést - mondta a szóvivő.

A vádlott május 20. óta őrizetben, majd előzetes letartóztatásban volt. A bíróság előtt nem tett vallomást, ezért korábbi vallomásait ismertették. Ezek szerint a Mercedes-gyárban dolgozott, munkahelyi konfliktus miatt hívta fel a segélykérő számot, és mondta azt, hogy bomba fog robbanni a gyárban.

Kovács Péter ügyész hangsúlyozta: az elmúlt időszakban elszaporodtak a bombariadók, ezért visszatartó súlyú büntetést kért a vádlottra.

Tompa Natália bíró az ítélet indoklásakor azt mondta, hogy a gyakori fenyegetőzések miatt szigorúan kell fellépni a bűnelkövetőkkel szemben.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és ügyvédje enyhítésért nyújt be fellebbezést. A per másodfokon a Kecskeméti Törvényszéken folytatódik.

A bíróság a vádlottat szabadlábra helyezte, az ügyész fellebbezést nyújtott be a döntés ellen, ennek azonban nincs halasztó hatálya.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×