Infostart.hu
eur:
362.9
usd:
314.07
bux:
147813.31
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Izsáki rendőrök: előzetesbe helyezték a két gyanúsítottat

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön nem jogerősen a Kecskeméti Járásbíróság azt a két volt rendőrt, aki a gyanú szerint halálra vert egy helyi férfit.

Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője az MTI-nek elmondta: a bíróság úgy ítélte meg, a két férfi megalapozottan gyanúsítható a kényszervallatás, valamint a halált okozó testi sértés elkövetésével.

A döntést a volt rendőrök szökésének és elrejtőzésének, valamint a velük szemben folyó eljárás befolyásolásának veszélye indokolja - tette hozzá, jelezve, hogy a gyanúsítottak és védőik is fellebbeztek a határozat ellen, amely így nem jogerős.

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: rendkívüli parlamenti ülésen szólal fel Magyar Péter, eldől lesz-e másik jelölt köztársasági elnöknek

Tisza-kormány: rendkívüli parlamenti ülésen szólal fel Magyar Péter, eldől lesz-e másik jelölt köztársasági elnöknek

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×