Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Újabb rendőrt tartóztattak le

Újabb rendőr került előzetes letartóztatásba V. László vállalkozó ügyében, amelyben hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt már több vezető beosztású rendőrtisztet is meggyanúsítottak.

A Fővárosi Törvényszék pénteken a honlapján azt írta, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte O. Péter gyanúsított előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, amelyben a Központi Nyomozó Főügyészség jár el vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel, bűnszervezet tagjaként elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt.

A bíróság az előzetes letartóztatás elrendelését a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélyével indokolta. A kényszerintézkedés az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb február 11-ig tart. A végzés nem jogerős.

A Népszabadság a honlapján azt írta: az előzetes letartóztatásba került O. Péter a Budapesti Rendőr-főkapitányság volt őr- és járőrszolgálati alosztályvezetője. Hozzátették: a Központi Nyomozó Főügyészség adatai szerint O. Péter 2006-tól 2009 októberéig - a rendőrségtől való távozásáig - előbb hétvégenként 40 ezer, majd 2007-től havi 100 ezer forint kenőpénzt kapott V. Lászlóéktól azért, hogy a III. kerületi rendőrkapitányság ne tartson ellenőrzéseket a Hajógyári-szigeten.

A nol.hu információi szerint a héten egy másik gyanúsítottat is kihallgattak, ő azonban szabadlábon védekezhet. Úgy tudják, hogy S. Péter szintén egy volt rendőr, aki azért kért és kapott pénz a szervezettől, hogy az V. kerületi önkormányzatnál elérje, V. László egyik potenciális konkurense ne kapjon működési engedélyt. S. Péter ellen vesztegetést színlelve elkövetett befolyással üzérkedés miatt indult eljárás - olvasható a nol.hu-n.

A V. László és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött tavaly februárban. Május végén fogták el az első gyanúsítottakat, közülük öten vannak előzetes letartóztatásban, egy embert házi őrizetben tartanak. A gyanú szerint V. Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyen üzleti érdekeltsége volt, és azokat irányította. Neki dolgozott egy másik civil gyanúsított, V. István, akinek a feladata az volt, hogy ezek a szórakozóhelyek zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, valamint a konkurens szórakozóhelyeken - ezek bezárása érdekében - razziákat tartsanak.

Fazekas Géza ügyészségi szóvivő tavaly október 8-án tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a V. László vállalkozóval kapcsolatos ügyben három újabb embert vont eljárás alá, hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség. Köztük volt az egykori rendőr I. András, valamint H. Imre Lajos, az eljárás akkori adatai szerint mindketten a V. László által irányított bűnszervezet tagjai voltak. A harmadik gyanúsítottnak, K. Gyulának, a debreceni rendőrkapitányság közrendvédelmi osztálya volt vezetőjének őrizetét megszüntették, miután megszűnt az eljárás meghiúsításának lehetősége. H. Imre Lajos és I. András előzetes letartóztatását februárig hosszabbította meg a bíróság.

V. László, K. Tamás, H. Lajos, G. Imre és K. Attila gyanúsítottak előzetes letartóztatását a legutóbb novemberben, március végéig hosszabbították meg.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az adóreform nem cél, hanem eszköz: hogyan lehet versenyképesebb a magyar gazdaság?

Az adóreform nem cél, hanem eszköz: hogyan lehet versenyképesebb a magyar gazdaság?

Magyar Péter 2027-es költségvetési bejelentései fontos irányváltást jeleznek. A személyi jövedelemadó csökkentése, a vagyonadó és a nagyvállalatok nagyobb hozzájárulása azonban önmagában még nem jelent gazdaságpolitikai fordulatot. A valódi kérdés az, hogy képes-e Magyarország olyan adórendszert kialakítani, amely egyszerre méltányosabb, ösztönzi a munkát és a beruházást, növeli a hazai hozzáadott értéket, és közben megteremti az euró bevezetéséhez szükséges pénzügyi stabilitást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×