Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kulcsi gyilkosság: több embertől származnak az ingatlanon talált csontok

A kulcsi gyilkosság helyszínelésekor az ingatlanon talált, ismeretlen eredetű csontok több embertől származnak - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.

R. Szabó Ágnes elmondta, egy árokban találtak rá a csontokra, és az első orvos szakértői vizsgálat alapján több évtizedesek lehetnek. Időközben megállapították, több embertől származnak a csontok, de hogy hánytól, azt még nem tudják. Az alaposabb vizsgálat érdekében a rendőrség szeretné feltárni az egész ingatlant, de ehhez a tulajdonosok hozzájárulása is szükséges. Ha megkapják az engedélyt, több köbméternyi földet mozgatnak meg, hogy olyan nyomokra, tárgyakra, esetleg további csontokra találjanak, amelyek segítenek megállapítani az odakerülésük körülményeit, időpontját - tette hozzá.

A rendőrség szerint elképzelhető, hogy második világháborúban elesett katonáktól származnak a csontok, és az is lehetséges, hogy a közelben fekvő sírkert ótemetője volt ott korábban, de más lehetőségeket sem zárnak ki. A csontokat a dunaújvárosi rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.

Kiss Csaba, a település független polgármestere az MTI érdeklődésére elmondta, nem tud róla, hogy korábban temető lett volna a helyszínen, azt azonban nem zárta ki, hogy a második világháborúban elesett katonák földi maradványai kerültek elő.

A kulcsi bűncselekményre április 6-án derült fény. A gyilkossággal gyanúsított 23 éves fiatalembert, aki négy családtagját ölte meg, és három embert megsebesített, a Terrorelhárítási Központ műveleti főosztályának tagjai aznap elfogták a Fejér megyei településen. Kihallgatásakor azt vallotta, hogy tettét nem bánta meg, már hónapok óta gyilkos ösztön ébredt benne, családtagjai halálos ellenségeivé váltak, ezért ölte meg őket. Április 8-án a Székesfehérvári Törvényszék 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte.

Címlapról ajánljuk
Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A piacok rádöbbentek, hogy utálják Amerika kék hullámát

A piacok rádöbbentek, hogy utálják Amerika kék hullámát

Ha a piacokról szóló beszélgetésből kivonjuk a politikát és a mesterséges intelligenciát, igen rövid társalgás marad. November 5-én pedig egyáltalán semmi. A választást követő napon tapasztalt ingadozó kereskedés után a befektetők láthatóan arra jutottak, hogy a félidős választások „kék cunamija” rossz hír az AI-nak. Mivel a technológiai beruházási boom az elmúlt két évben lendületet adott az amerikai gazdaságnak, és a piacon szinte minden emelkedést és esést az AI mozgat, ez a következtetés általános zuhanásba taszította a részvényeket. Az irányadó S&P 500 index 4 százalékot veszített, a technológia-túlsúlyos Nasdaq több mint 5 százalékot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×