Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
318.55
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Már tíz embert gyanúsítanak a vörösiszap-katasztrófa ügyében

Újabb két embert hallgattak ki a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófával összefüggésben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntett megalapozott gyanúja miatt - közölte a rendőrség.

Az ügyben ezzel tízre emelkedett a gyanúsítottak száma, valamennyien a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. jelenlegi és egykori munkavállalói, mindannyian szabadlábon védekezhetnek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivői irodája.
A közlemény szerint a korábbiakhoz hasonlóan szakértői vélemények alapján hétfőn kihallgatott R. Martin és K. Árpád panasszal élt a gyanúsítás ellen, ennek elbírálása folyamatban van. Az NNI a vörösiszap-katasztrófával összefüggésben halált előidéző közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást.

A rendőrség hétfőn tudatta, hogy négy újabb gyanúsítottat hallgattak ki: P. Ferencet, D. Józsefet, L. Lászlót és G. Gábort egyebek mellett halált előidéző gondatlan közveszélyokozással gyanúsítják. A cég jogi képviselőjének tájékoztatása szerint a középszintű vezetőket szándékos kötelezettségszegéssel gyanúsítják, amely ellen mindannyian panasszal éltek.

Korábban négy embert gyanúsítottak meg: Bakonyi Zoltánt, a Mal vezérigazgatóját őrizetbe vették, majd két nappal később a Veszprémi Városi Bíróság elrendelte szabadlábra helyezését. A megyei bíróság halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében megállapította az alapos gyanút Bakonyi Zoltánnal szemben, zár alá vette a cégvezető ingatlanvagyonát és a cégben lévő üzletrészét.

A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a Mal Zrt. műszaki igazgatóját, Deák Józsefet, majd néhány nap múlva F. Józsefnét is, a timföldgyár környezetvédelmi és laborfelelősét. A műszaki igazgatót, illetve a környezetvédelmi és laborfelelőst gondatlan közveszélyokozással és környezetkárosítással gyanúsítják.

A negyedik gyanúsított a vörösiszap-katasztrófa idején diszpécseri szolgálatot teljesítő Sz. Tibor volt, aki az NNI álláspontja szerint október 4-én, munkája során elmulasztotta, hogy az intézkedési tervekben előírtaknak megfelelően értesítse a hatóságokat a gátszakadásról, amelyért halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsítják.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából kiömlő vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Elindult a munka Európa legnagyobb fürdőjében – Fontos változást jelentettek be

Elindult a munka Európa legnagyobb fürdőjében – Fontos változást jelentettek be

Megkezdődik a száztíz éves Széchenyi Gyógyfürdő Állatkerti körút felőli főlépcsőjének és az egyik belső udvari lépcsőjének felújítása, a műemlékvédelmi szempontok figyelembevételével. A rekonstrukció során az eredeti kőelemek restaurálása mellett kiemelt figyelmet fordítanak a tartószerkezet megerősítésére és a régóta fennálló beázások megszüntetésére is - írta meg a Magyar Építők. A felújítások és az épített örökség is témáink között szerepel majd a Property Investment Forum konferencián szeptemberben, jöjjön el ön is!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×