Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Házi őrizetbe helyezték az egykori NBH-főigazgatót

Házi őrizetbe helyezte a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa pénteken a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját, Galambos Lajost kémkedéssel gyanúsítják - közölte újságírókkal a döntést követően Molnár Lajos, a nyugállományú vezérőrnagy védője.

Az ügyvéd elmondta, hogy az előzetes letartóztatásra vonatkozó ügyészségi indítványt a bíróság elutasította, mert a gyanút a bíróság sem találta teljes mértékben megalapozottnak. A döntés ellen a védelem és a katonai ügyészség képviselője is fellebbezést nyújtott be, így az nem jogerős.

Molnár Lajos közlése szerint védencénél eredetileg vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés miatt tartottak házkutatást, de néhány órával később már kémkedéssel gyanúsították meg. Ezt a védő képtelenségnek nevezte, mert legfeljebb az államtitoksértés gyanúja merülhet fel, de - szerinte - az sem állja meg a helyét.

Galambos Lajos két karját magasba emelve mutatta az újságíróknak, hogy bilincs nélkül távozhat a tárgyalóteremből, amelyet az újságírók nem közelíthettek meg.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×