Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Kétszázmilliós adócsalást lepleztek le Szolnokon a pénzügyőrök

Egy szolnoki cég vezetői dolgozóik munkabére után nem fizettek be több mint 200 millió forint járulékot; az adócsalás miatt a gyanúsítottak akár nyolc év szabadságvesztést is kaphatnak - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője szombaton.

Sipos Jenő közleménye szerint különösen nagy értékre elkövetett adócsalást, és munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalást tárt fel a VPOP Észak-alföldi Regionális Nyomozó Hivatala egy szolnoki székhelyű cégnél.

A céget eredetileg csődbűncselekmény elkövetése miatt kezdték vizsgálni, mivel képviselője a felszámolási eljárás során nem számolt el a cég vagyonával. A cég ügyében elrendelt nyomozás kapcsán a pénzügyőr nyomozók azonban további bűncselekményeket is feltártak.

Az ügyvezető három éven keresztül valótlan áfa-bevallásokat adott be, illetve valós bevételeket hallgatott el, aminek következményeként 50 millió forintot meghaladó áfa-hiányt okozott az állami költségvetésnek.

A cégvezető ezen túlmenően több éven át alkalmazott munkaszerződés nélküli munkavállalókat, akiknek csak bért fizetett, ám azok után nem vallotta be és nem is fizette be a járulékokat. Az eddigi adatok szerint több mint 200 millió forint járulékot nem fizetett meg.

A vámnyomozók a jelenleg is tartó eljárás során két gyanúsítottat hallgattak ki.

Sipos Jenő közölte, amennyiben az ügy a bíróság elé kerül, a bűncselekmény elkövetőit akár 2-8 évig terjedő szabadságvesztésre büntethetik.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×