Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
325.75
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Kispest a bűnözés fellegvára

Veszélyesebb Budapest belvárosa, mint a peremkerületi részek - ez derült ki a szaktárca által elkészített bűntérképből, amelyen látszik, hol, mennyi bűncselekményt követettek el tavaly a fővárosban. A minisztérium statisztikai és elemző osztályának vezetője szerint a rendőrök és térfigyelő kamerák nem riasztják el feltétlenül a bűnözőket.

Lényegesen több volt a dolguk 2009-ben a rendőröknek Budapest belső kerületeiben, míg a kertvárosi, illetve a budai részek szinte veszélytelenek.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium most elkészült bűntérképe szerint tavaly az V. kerületben több mint 30 ezer bűncselekményt regisztráltak, ezzel szemben például a XVI. kerületben csupán két és fél ezret.

A felmérés azt mutatja, hogy a bűnözés fellegvára Kispest, ahol százezer lakosra csaknem négyezer bűnöző jut, míg a II. kerületben csupán 417, de ez a szám a XXII. kerületben sem éri el a háromezret. Igencsak rossz a helyzet a XIII. kerületben, ahol 100 ezer ott lakóra több mint 12 ezer bűncselekmény jutott egy év alatt. Az e téren hírhedtté vált Józsefvárosban sem jobb a helyzet: itt százezer lakosra több mint 13 ezer bűncselekményt és 1811 bűnözőt jelez a tavalyi statisztika.

Budapest sajátos bűnözési helyzetének oka az, hogy itt van az ország igazgatási- és turisztikai központja is - mondta az InfoRádiónak Ligeti Miklós, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium statisztikai és elemző osztályának vezetője. Emellett nagyon sok pénzintézet székhelye szintén a fővárosban található - tette hozzá a szakember. Így számos vagyon elleni bűncselekmény sértettje szükségképpen fővárosi, tehát az eset is az itteni statisztikát bővíti.

Ligeti Miklós szerint statisztikák alapján nehéz megmondani, hogy egy-egy kerület miért tisztább, mint a másik. Ez sokszor azon múlik, hogy az elkövető hol van bejelentve.

Nem állapítható meg szoros összefüggés a rendőri jelenlét, illetve a térfigyelő kamerák és a bűnözés gyakorisága között sem - jelentette ki az osztályvezető. Budapest egyes kerületei akár közép-európai összehasonlításban is a fertőzöttebb területek közé tartoznak. Ezek szaknyelven szólva bűnbefogadó területek.

Itt jelenik meg például a sok turista, akiknél inkább együtt jár az eltulajdonítható vagyon, mint a város más részein - fejtette ki Ligeti Miklós.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×