Infostart.hu
eur:
353.38
usd:
309.98
bux:
0
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Játék pisztollyal raboltak ki egy benzinkutat Újszászon

Játék pisztollyal raboltak ki az újszászi benzinkutat ismeretlenek csütörtök hajnalban - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Veres Éva tájékoztatása szerint a két rabló gázpalackcsere ürügyével jelent meg a város határában lévő töltőállomás épületében, majd a benzinkutast egy fegyvernek látszó tárggyal arra kényszerítették, hogy adja át a bevételt. Követelésüknek veréssel is nyomatékot adtak: ütötték, rúgták, végül megkötözték és a mellékhelyiségbe zárták a töltőállomás munkatársát. Ezt követően kivettek a kasszából több mint egymillió forintot, és a biztonsági kamera felvételeit rögzítő számítógépet is magukkal vitték, amikor távoztak a helyszínről.

A bűncselekményre a helybeli rendőrőrs járőre derített fényt, aki az éjjel-nappal nyitva tartó benzinkút előtt haladt el autóval, s észlelte, hogy a shop ajtaja zárva van, miközben odabent égnek a lámpák.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nagy erőkkel megkezdte a rablók felkutatását. Az elkövetők ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozás eddigi adatai alapján annyi már bizonyos, hogy a tettesek egy játék pisztolyt használtak a rablás során, azt ugyanis végül a helyszínen hagyták - tudatta a sajtóreferens.

Címlapról ajánljuk
Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Tizenöt év múlva már lesznek olyan robotok, amelyek képesek a zöldség és a gyümölcs betakarítására – a Fruitweb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke erre számít. Apáti Ferenc azért bízik ebben, mert ebben az ágazatban a feladatok jóval több mint felét embereknek kell elvégezniük, akikből egyre kevesebb vállalja a nehéz fizikai munkát. Az egyetemi docens az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről.

Hogy bírunk ki még két és fél napot? Még melegebb lesz, csak a hét közepén jön az enyhülés

A hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×