Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
315.24
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric
BKK menetrend szerinti hajójárata a Dunán. Forrás: BKK
Nyitókép: Forrás: BKK

Csaló hajós cégeket buktatott le a GVH

Négy vállalkozás kartellbe szerveződve próbálta elnyerni a BKV menetrendszerinti hajójáratainak üzemeltetését

Minden résztvevő beismerte a jogsértést, ezt figyelembe véve a Gazdasági Versenyhivatal enyhítette a kiszabott bírságot.

A nemzeti versenyhatóság kiemelten figyel a közbeszerzési kartellekre, ezek ugyanis az egyik legsúlyosabb versenyellenes jogsértésnek számítanak - tették hozzá.

Ismertetésük szerint a budapesti menetrendszerinti hajójáratok üzemeltetésére a fővárosi közlekedési cég 2020 nyarán írt ki nyílt közbeszerzést, az eljárás során azonban észrevette, hogy egyes ajánlattevők nyilatkozatai szinte szóról szóra megegyeznek egymással.

A BKV jelezte a gyanús esetet a Gazdasági Versenyhivatalnak, amely rajtaütött a vállalkozásokon 2021 júliusában.

A versenyhatósági eljárás feltárta, hogy négy cég - a Dunai Személyszállító Kft. és a Hajózni Jó Kft., illetve a Rubin Group Kft. és a Duna-Weser Kft. - (ketten-ketten azonos vállalkozáscsoportban) jogsértő együttműködést folytattak annak érdekében, hogy közülük kerüljön ki a tender nyertese. A vállalkozások az ajánlattétel előtt megosztották egymással árszintjeiket, a pályázati anyagaikat pedig ugyanazon személy - az egyik vállalkozás ügyvezetője - állította össze. Az összehangolt, versenykorlátozó magatartás a közbeszerzési eljárás során is fennmaradt köztük.

A GVH vizsgálata során a vállalkozások mindegyike úgynevezett engedékenységi kérelemmel élt, vagyis a jogsértést elismerve, önként beszolgáltatta a kartell bizonyítékait a versenyhatóság felé. Ennek - valamint a cégek egy részének a jövőbeli, hasonló jogsértések elkerülésére vállalt, úgynevezett megfelelési törekvéseinek - köszönhetően a GVH Versenytanácsa mintegy harmadával csökkentette a kartell érintett résztvevőinek bírságát.

A hatóság egyúttal tekintettel volt a kis- és középvállalatnak minősülő vállalkozások korlátozottabb pénzügyi teljesítőképességére is.

A GVH Versenytanácsa összesen 6,5 millió forintos bírságot szabott ki a Rubin Group Kft.-re és a Duna-Weser Kft.-re. A másik két, egyszemélyes céget - a Dunai Személyszállító Kft-t, illetve a Hajózni Jó Kft-t - közvetlenül a közbeszerzési tender kiírása előtt alapították ugyanazon a napon, beismerten a támogató ajánlatok beadására. Mindkét cég főtevékenysége belvízi személyszállítás, árbevétele nem volt, a cégjegyzésre ugyanaz a személy jogosult.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×