Infostart.hu
eur:
360.5
usd:
314.64
bux:
152530.49
2026. szeptember 22. kedd Móric

Felfoghatatlan az a szenvedés, amit átélhetett - interjút adott a buszban felejtett 4 éves kislány édesapja

Felőröltek bennünket az elmúlt hónapok - mondta a Blikknek az a fiatalember, akinek lányát a tomajmonostorai önkormányzati buszban felejtették a nyáron. Nyolc órát volt a járműben a gyerek. Belehalt a forróságba.

A sofőr mögötti második sorban, az ablak mellett találták meg Inezt. 41,5 Celsius-fokos volt a testhője. Felfoghatatlan az a szenvedés, amit átélhetett - mondta annak a kislánynak az édesapja, akinek a gyerekét egy önkormányzati buszban felejtettek. A férfi a Blikknek adott interjút, amelyben felelevenítették a történteket.

A gyerekért napokig küzdöttek az orvosok, de nem tudták megmenteni. Erről az Infostarton is részletesen beszámoltunk.

Rusvai Zoltán szerint szó sem volt róla, hogy a kislány elbújt volna, ellenkezőleg, arra várt, hogy leszállhasson, nem véletlenül csatolta ki a biztonsági övét.

"Okos, értelmes kislány volt, megtanítottuk neki, hogyan közlekedjen.

Amikor a jármű lassított az óvoda előtt, már kicsatolta az övet, majd az ajtóban várta, hogy leszállhasson.

Tudta, hogy az általános iskola után az óvoda következik, azelőtt is megáll a busz. Június 7-én azonban csak az iskola előtt állt meg a sofőr, majd ment is az önkormányzat melletti parkolóba. Valószínűleg Inez mindeközben türelmesen várt, mikor szállhat le a megszokott helyen. Annyi biztos, hogy azon a napon ő volt az egyetlen óvodás a buszon". - emlékezett vissza a tragikus napra az édesapja.

Azóta jogi lépéseket is tettek, a rendőrség is vizsgálódik, azt azonban furcsának tartja, hogy csak a sofőröket vonta kérdőre az önkormányzat (az ő buszukkal vitték a gyerekeket), de a testületnek a felelőssége egyelőre még nem került szóba.

Az is fáj neki, hogy nem kértek bocsánatot tőlük, sőt

a tomajmonostorai polgármestert még én hívtam fel és kértem meg, hogy cserélje le az iskolabuszt, ne lássa nap mint nap a család.

Nem fogadtam el azt a magyarázatot, hogy a vonatot se vesszük le arról a vágányról, ahol kihajtott elé egy autó. Végül sikerült elérni, hogy Tiszaderzs felé nem közlekedik az a busz, amiben Inezt vitték.

Az interjúból az is kiderül, hogy

az apa daganatos beteg és ezért nem lehet újabb gyerekük.

Az állapotom egyre csak romlik. Ám ígéretet tettem a lányomnak... - zárul a Blikk-interjú.

Címlapképünk 2019 február 23-án a tomajmonostorai iskolabusz hivatalos átadásán készült.

Címlapról ajánljuk
Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Hankó Balázs mentelmi jogát az NKA-ügyben, Seszták Miklósét a Volán-ügy miatt kérték ki, Magyar Péter esetében pedig lopás bűncselekménye miatt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×