Infostart.hu
eur:
362.36
usd:
316.97
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric
Budapest, 2016. szeptember 21. Rózsa György televíziós műsorvezető, szerkesztő, producer a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban a Magyar Televízió egykori munkatársának pályafutását idézték meg. MTVA/Zih Zsolt
Nyitókép: MTVA/Zih Zsolt

Komoly műtéten esett át Rózsa György

Tavalyi combnyaktörése után most ismét lábadozik a legendás tévés, akinek ezúttal ki kellett cserélni az egyik szívbillentyűjét.

„A múlt héten egy komoly szívműtéten estem át: Merkely Béla professzor úr és kiváló csapata kicserélte a szívbillentyűmet” – nyilatkozta Rózsa György a Blikknek. Mint fogalmazott, a korábbi leletek alapján az indokolta a beavatkozást, hogy a saját szívbillentyűi várhatóan már csak három-öt évi szolgálták volna.

„Elgondolkodtam: ősszel leszek hetvenöt éves, vajon nem elég-e hetven-nyolcvan év? Aztán Csilla lányomra és a kisunokámra, a húsz hónapos Ádámra gondoltam, és döntöttem. Remélem, a Városmajori Klinikán kapott gondos ápolásnak köszönhetően még sok közös élmény vár kicsiny családunkra” – tette hozzá az egykori tévés.

A bulvárlap mások mellett hozzáteszi, hogy a Rózsa György a lábadozás alatt sem tétlenkedik, gőzerővel írja legújabb könyvét, amelyben szerelemről és televíziós titkokról is lerántja majd a leplet.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×