Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Budapest, 2016. szeptember 21. Rózsa György televíziós műsorvezető, szerkesztő, producer a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban a Magyar Televízió egykori munkatársának pályafutását idézték meg. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Nyitókép: Zih Zsolt

Meg kellett műteni Rózsa Györgyöt

Hosszú felépülés vár rá, át kell írnia terveit.

Csütörtökön a rákospalotai temető bejáratánál megbotlott és összeesett Rózsa György. A kedvelt televíziós a szemtanúk szerint szörnyű puffanással csapódott a földnek, aminek hatására olyan fájdalmai voltak, hogy majdnem elvesztette az eszméletét is.

Rózsa Györgyöt mentő szállította kórházba, ahol kiderült: eltört a csípőcsontja, meg kell műteni.

Az operáció után a Borsnak azt mondta: valamivel már jobban érzi magát, de nehéz beletörődnie abba, hogy egy évig tartó rehabilitáció következik. Kerettel, majd bottal kell járnia.

"Nagyon elkeseredtem, szeptember 3-án indultam volna Franciaországba a barátaimmal… Az új könyvem írását sem tudom így folytatni. Szerencsémre, Por Gyula professzor úr a kérésemre, a hétfői naptól áthelyeztet az Országos Rehabilitációs Intézetbe, ott jó kezekben leszek" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.

Kubatov Gábor eltemette a televíziót

„Most, ha egy órán belül nem reagáltál, véged van” – jelentette ki Kubatov Gábor a Fidesz új kommunikációs stratégiájáról beszélve. A pártigazgató a Mandineren beszélt erről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×