Infostart.hu
eur:
362.15
usd:
316.83
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Nyitókép: Pixabay.com

Online is beszélgethetnek idén a gyerekek a Mikulással

Idén nem a kéményen át érkezik a Mikulás, és a gyerekek a bevásárlóközpontokban sem nagyon beszélgethetnek vele, ám egy internetes cég új szolgáltatása online találkozást szervez vele.

A Storyfile technológiai cég az ünnepi hagyományt a mesterséges intelligenciával ötvözte: egy interaktív honlapot hozott létre, ahol Mikulás éppen úgy válaszol a gyerekek kérdéseire, mintha személyesen találkozna velük.

Mint a vállalkozás igazgatója, Heather Smith elmondta:

az adatbázisukban 180–200 kérdés szerepel, úgyhogy a gyerekek elég sok mindenről tudnak beszélgetni a Mikulással.

És az első kérdés persze rögtön az, hogy a kérdező a rosszak, vagy a jók listáján szerepel-e.

A Storyfile elsősorban híres emberekkel, köztük tudósokkal, űrhajósokkal, emberi jogi aktivistákkal, holokauszttúlélőkkel készít interjúkat. A válaszokat egy hangalkalmazás aktiválja, ami miatt látszólag megszakítás nélkül folyik a beszélgetés.

A Mikulással való beszélgetés honlapját, az AskSanta.com-ot indulása előtt gyerekekkel is kipróbálták. „El voltak ragadtatva. Tényleg úgy érezték, mintha FaceTime-on vagy más alkalmazással beszélgetnének élőben a Mikulással, és végül is ez volt a cél. Nagyon aranyosak, nagyon tetszettek a reakcióik” – mondta el a tapasztalatokról Smith.

A Mikulás persze a pandémiáról is kap kérdéseket. Ha egy gyerek arra kíváncsi: őt is ledöntheti-e a koronavírus, azt válaszolja, amit bárki más: „Kesztyűt hordok, megmosom a kezemet, tartom a biztonságos távolságot másoktól és maszk van rajtam”. Úgyhogy

a Mikulástól is azokat a fontos dolgokat hallják a gyerekek, amit folyamatosan hallanak a járvánnyal kapcsolatban.

Az ingyenes applikáció sikere esetén a fejlesztők azt tervezik, hogy jövőre esetleg már a gyerekek leveleit is elolvassa a Mikulás.

Az online Mikulással Újév napjáig lehet beszélgetni.

Címlapról ajánljuk
Pikó András: ideje véget vetni a dohányboltok törvényen kívüliségének

Pikó András: ideje véget vetni a dohányboltok törvényen kívüliségének

A kormány vizsgálja annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok korlátozhassák a dohányboltok éjszakai nyitva tartását – értesült a 24.hu. Józsefváros polgármestere, Pikó András az InfoRádióban arról beszélt, tudomása van az önkormányzatnak arról, hogy bizonyos dohányboltokban drogterjesztés és prostitúció szervezés zajlik, ezért kell korlátozni valamennyi trafik éjjeli nyitva tartását.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×