Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
324.96
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Új részletek a brutálisan megvert nő ügyében

Civil állásában is elküldték azt a férfit, aki a múlt héten súlyosan bántalmazta volt barátnőjét egy bujáki panzióban.

A Bors úgy tudja, az 52 éves férfi az egyik Borsod megyei város impozáns, kertes házakkal övezett utcájában lakik, középiskolás fiával. Felesége korábban elköltözött tőle és nagyobbik gyermeke sem otthon él már.

A férfi sokáig kérlelte későbbi áldozatát, Orosz Bernadettet, hogy költözzön hozzá, de ez nem történt meg.

A lap szerint K. I. egy helyi oktatási központban dolgozott, ahol ingyenes képzéseket kellett szerveznie, ám az eset után felmondtak neki. Ezt az intézmény is megerősítette.

Az már korábban kiderült, hogy a férfi tartalékos katonai szolgálati viszonyát soron kívül megszüntették, a Honvédség közlése szerint az ügy miatt rendőrségi eljárás indult.

A brutális bántalmazás miatt az ügyészség távoltartási indítványt terjesztett elő. Ezt a bűnismétlés megakadályozása érdekében, négy hónapra javasolnak.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×