Infostart.hu
eur:
361.24
usd:
315.37
bux:
153299.24
2026. szeptember 22. kedd Móric
Budapest, 2016. március 9. Koós János énekes, humorista, színművész a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban az Express, egy 1962-ben alakult egykori könnyűzenei együttes történetét idézték meg. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Nyitókép: Koós János énekes, humorista, színművész a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban az Express, egy 1962-ben alakult egykori könnyűzenei együttes történetét idézték meg. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Koós János elesett utolsó fellépése előtt, de eltitkolta

Fellépőtársa, Csongrádi Kata részletesebben is beszélt az estről.

A család közlése szerint rövid betegség után, életének 81. évében elhunyt Koós János táncdalénekes.

A Blikk kiderítette, halála előtt korábban is sajgó vállát műttette volna, majd otthon akart lábadozni, hogy minél előbb színpadra állhasson. Pénteken együtt nőnapozott volna Zalatnay Saroltával.

Nem érdekelte az elmúlás, noha a lapnak nemrég azt mondta, a közelmúltban elhunyt Aradszky Lászlóval "hamarosan találkozik".

Poór Péter vélekedése szerint rövid idő alatt nagyon leromlott Koós János fizikai állapota, akit bár nagyon szeretett, halála nem érte váratlanul - a színpadon ráadásul semmi nem látszott a bajokból.

Koós János utoljára három héttel ezelőtt lépett fel az S. Nagy István emlékére szervezett dupla koncerten. Csongrádi Kata, az est másik szereplője a Blikknek elmondta, ijesztően beszélt akkor Koós az elmúlásról, ráadásul

a koncert előtt el is esett, sérült volt a keze és a lába is.

"A próbán olyan fájdalmai voltak, hogy már járni is alig tudott, de képes volt felülemelkedni a fizikai állapotán. Ott azt mondta nekem, hogy meg fog halni" - fogalmazott a lapnak Csongrádi Kata, S. Nagy özvegye.

A Koós család csöndben gyászol, a médiának nem áll rendelkezésre.

Címlapról ajánljuk

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

Nagy rali után szusszannak a tőzsdék

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, bár a Brent továbbra is 100 dollár felett jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×