Infostart.hu
eur:
353.22
usd:
308.56
bux:
142892.78
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Meglepődtek a szavazatszámlálók az urnabontáskor

Összecserélte a borítékokat és a kitöltött szavazólap helyett 200 eurót (61 ezer forint) rejtő borítékot dobott az urnába egy szavazó a vasárnapi galíciai regionális választásokon - számolt be a történtekről a spanyol sajtó.

Az észak-spanyolországi Redondela település szavazóhelyiségében este hétkor, egy órával urnazárás előtt jelent meg egy férfi, aki korábban ott adta le szavazatát, egy rendőr kíséretében.

Azt állította: véletlenül nem azt a borítékot dobta be az urnában, amelybe a szavazólapot tette, hanem egy másikat, amelyben keresztelőajándéknak szánt 200 euró volt.

A sajtóbeszámolók szerint tévedésére már csak az ünnepségen, a 90 kilométerre lévő Ourense városában jött rá, és azért érkezett a rendőrrel, hogy talán így visszakaphatja a pénzét.

A szavazatszámláló bizottság megvárta a voksolás hivatalos befejezését, majd kinyitották az urnát és megkeresték a 200 eurót rejtő borítékot, amit visszaadtak tulajdonosának. Ráadásul a férfi elcserélt szavazatát is elfogadták.

Címlapról ajánljuk
Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

Két szomszédunknál is ott a pestisvírus, ami ha bekerül Magyarországra, nagy baj lesz

A kiskérődzők pestisének újabb eseteit igazolták Horvátországban és Romániában. A juhokat és kecskéket érintő úgynevezett PPR a kiskérődzők egyik legfertőzőbb betegsége, ami nem gyógyítható. Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője szerint ha Magyarországra bekerül a vírus, az komoly, több tízmilliárd forintos kárt okozhat az egyre sikeresebb juhágazatban.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

A folyamatos ukrán dróntámadások következtében a Krím-félszigeten az áram- és üzemanyag ellátás után a víz is akadozni kezdett. Moszkvában folyamatosan ütik az elektronikus hálózatot Kijev fegyverei, ugyanakkor az ukránoknál is akad gond: továbbra is alacsonyak a készletek légvédelmi rakétákból. Oroszosz jelentések szerint folyik a harc a donyecki Liman elfoglalásáért, a településen húzódik az egyik utoló védvonal a kulcsfontosságú erődváros, Szlavjanszk előtt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×