Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Elsüllyedt egy turistahajó Törökországban

Viharba került és elsüllyedt egy turistahajó szombaton a dél-törökországi Antalya üdülőparadicsomban, 73 embert sikerült kimenteni - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A kimentettek között külföldiek is vannak, nemzetiségüket eddig nem közölték. Egy túlélő szerint a hajón mintegy 80-an utaztak. "Hirtelen süllyedni kezdtünk, majd mindannyian a tengerbe estünk" - mondta az utas.

Néhány túlélőt kórházba vittek. A DHA török hírügynökség is megerősítette a sérültekről szóló értesüléseket.

A hajó az antalyai jachtkikötő felé tartva járt szerencsétlenül.

A baleset újabb csapást jelent a törökországi idegenforgalomra, hiszen számos súlyos terrortámadás és a júliusi sikertelen puccskísérlet után már így is drasztikusan csökkent az országba érkező üdülővendégek száma.

Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×