Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Élve megégettek egy nőt Pakisztánban

Nem akart egy nálánál kétszer idősebb férfihoz hozzámenni.

Nem akart egy nálánál kétszer idősebb férfihoz hozzámenni, ezért megkínoztak és élve megégettek egy fiatal nőt Észak-Pakisztánban, az ügy két gyanúsítottját őrizetbe vették, további öt után pedig még mindig nyomoznak - közölték csütörtökön a pakisztáni hatóságok.

A 19 éves, iskolai tanárnőként dolgozó nőre, Maria Bibire kedden támadtak rá lakóhelyén, Felső-Diválban. Öt férfi berontott a házába, majd nyílt területre hurcolták, ahol brutálisan összerugdosták és megégették. Kórházba szállították, de másnap belehalt súlyos égési sérüléseibe.

A fiatal nő anyja szerint a lányát azért ölték meg, mert elutasította a helyi magániskola tulajdonosának a fia nevében tett házassági ajánlatát.

A helyi rendőrség egyik tisztségviselője elmondta: tudomásuk volt arról, hogy Mariát napokkal a halála előtt megtámadták. "A rendőrség megtesz mindent, amit lehet, hogy letartóztassa azokat, akik részt vettek a támadásban" - tette hozzá.

A lány apja szerint viszont a hatóságok nem tettek megfelelő intézkedéseket. Az apa az AP amerikai hírügynökség tudósítójának megmutatta azt a felperzselt füves területet, ahol lányát a támadók megégették. "A lányom mindent elmondott nekem halála előtt, megvan a videóra vett nyilatkozata is" - mondta.

A nők elleni erőszak nem számít ritkaságnak Pakisztánban, ahol évente mintegy 1000 nő esik áldozatul úgynevezett becsületgyilkosságoknak, amiért állítólag megsértették kultúrájuk konzervatív házassági, párkapcsolati szabályait.

Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.

Hogyan vissza a hatalomba - történelmi Orbán-beszédre számítanak

Idén 35. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amely a megszokottnál is nagyobb figyelemre számíthat: 17 év után először vesz részt a Fidesz ellenzéki szereplőként a rendezvényen, Orbán Viktor pedig mandátum nélkül, választási vereséget követően áll színpadra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×