Infostart.hu
eur:
363.59
usd:
324.42
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

Tovább nyomoznak Ophélie ügyében

Meghosszabbította a nyomozást az ügyészség a 2008-ban Budapesten meghalt francia diáklány, Ophélie Bretnacher ügyében.

A Fővárosi Főügyészség szóvivője megerősítette az InfoRádiónak, hogy április 9-ig meghosszabbította a nyomozást a francia diáklány ügyében. De részletekről a nyomozás érdekeire hivatkozva nem beszélhetett.

A 22 éves lány egy program keretében érkezett Magyarországra. A budapesti Corvinus egyetem tanult. A fiatal lány 2008 decemberében tűnt el. Utoljára egy belvárosi szórakozóhelyen italozgatott barátaival, majd ezt követően hazaindult.

A fővárosban lévő kamerák képei szerint a lány a Lánchíd felé sétált, de hogy mi történt vele ezt követően, azt már nem lehet tudni. Táskáját és személyes holmiját a nyomozók a Lánchíd egyik pillérénél találták meg. Holttestét eltűnése után két hónappal hajósok találták meg Csepelen.

A magyar igazságügyi orvos szakértői vélemény alapján Ophélie halálát fulladás okozta. Idegenkezűségre és bűncselekményre utaló nyomokat nem találtak sem a magyar, sem pedig a francia hatóságok. Ugyanis Franciaországban is nyomozás indult, miután a lány szülei nem fogadták el, hogy lányuk öngyilkos lett. A francia nyomozók többször is jártak Magyarországon.

Előrelépés azonban nem történt az ügyben. Az ügyészség azonban most mégis a nyomozás határidejének meghosszabbítása mellett döntött. Azt azonban nem lehet tudni, hogy miért, vagyis, hogy vannak-e új nyomok, esetleg vallomások, bizonyítékok, amelyek felvetik a bűncselekmény gyanúját.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Európai Bizottság Andrej Babiš vagyoni helyzetéről: nem szűnt meg az összeférhetetlenség

Európai Bizottság Andrej Babiš vagyoni helyzetéről: nem szűnt meg az összeférhetetlenség

Az Európai Bizottság szerint Andrej Babiš cseh miniszterelnök továbbra sem rendezte megnyugtatóan vagyoni helyzetét összeférhetetlenségi szempontból, ez derül ki a Transparency International csehországi szervezetének májusban benyújtott beadványára adott brüsszeli válaszból, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra Prágában. A szervezet Andrej Babiš lemondását követeli.

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×