Infostart.hu
eur:
361.15
usd:
310.4
bux:
0
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Ilyen időre számíthatunk

Éjszaka a köd fokozatosan feloszlik, de erősen felhős marad az ég, és nyugat felől egyre többfelé alakul ki eső, záporeső.

Vasárnap reggel északkeleten még valószínű eső, majd napközben elvékonyodik a felhőzet, néhol a nap is kisüthet, számottevő csapadék nem várható, majd késő délutántól nyugat felől megvastagszik a felhőzet, és ismét egyre több helyen alakul ki eső, záporeső. A déli szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik, majd vasárnap este a Kisalföldön északnyugatira fordul.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9 fok között várható.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 10 és 16 fok között alakul, de északkeleten ennél kissé hidegebb lesz.

Címlapról ajánljuk
„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen
Reagálás

„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen

„Magyarországnak viszont olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki nem egy politikai táborhoz, hanem a magyar nemzethez és minden magyarhoz hű. A legszegényebbhez és a legelesettebbhez is.”

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×