Infostart.hu
eur:
361.76
usd:
311.64
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Billboard: Pink az év női előadója

Pinket választotta a tekintélyes Billboard zenei magazin az év női előadójának.

Az énekesnő december 10-én New Yorkban veheti majd át az amerikai szakmai hetilap kitüntetését, amelyet a Nők a zenében elnevezésű rendezvényen nyújtanak át évente - jelentette be a Billboard hétfőn.

Pink hatodik, The Truth About Love című albuma tavalyi megjelenése óta 1,7 millió példányban kelt el. Három dala került be a top tízbe, a Just Give Me a Reason című pedig első helyre került a slágerlistán.

Korábban Taylor Swift, Beyoncé és a Black Eyed Peas énekese, Fergie is elnyerte a Billboard Woman of the Year díját.

Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×