Infostart.hu
eur:
361.73
usd:
311.57
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Tömegbaleset az M5-ösön: románok az áldozatok

Hárman meghaltak, harmincegyen megsérültek az M5-ös autópályán pénteken kora reggel történt tömegbalesetben. Az egyik sérült állapota válságos, rajta kívül több súlyos, életveszélyes sérült van, őket már vagy megműtötték vagy műtétre várnak. A sérültek több mint fele külföldi állampolgár. A román külügyminisztérium azt közölte, hogy a balesetben három román állampolgár halt meg és 18 megsérült.

Victor Ponta román miniszterelnök bejelentette, egy kórházi felszereléssel ellátott katonai repülőgép indul orvoscsoporttal kora délután Budapestre, hogy segítséget nyújtsanak a kórházakban ápolt romániai sérültek ellátásában, és lehetővé tegyék hazaszállításukat.

A sérülteket jellemzően végtagtöréssel, fej-, mellkasi és hasi sérülésekkel vitték a fővárosi Merényi Gusztáv Kórházba, a Péterfy Sándor utcai Baleseti Központba, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjába (a korábbi honvédkórházba), valamint a ceglédi kórházba.

Tíz sérültet - hat felnőttet és négy gyereket - a budapesti Péterfy Sándor utcai baleseti központban ápolnak. Tóth Ferenc intézetvezető-főorvos az MTI-nek elmondta: a gyerekek között van, aki már átesett a műtéten, mások még előtte állnak. Két gyereket ápolnak az intenzív osztályon. A négy felnőtt közül kettőt vettek fel az intézménybe, két sérültet a vizsgálat után elengedtek.

A sérültek jellemzően csonttöréseket, koponya és hasi sérüléseket szenvedtek - sorolta a főorvos. A tíz beteg közül hét külföldi (három gyerek és négy felnőtt). A főorvos az állampolgárságukról egyelőre nem tudott tájékoztatást adni. Annyit elmondott, hogy van közöttük román állampolgár is.

Szalisznyó Ilona, a ceglédi Toldy Ferenc Kórház kommunikációs vezetője arról tájékoztatott, hogy hozzájuk hat embert vitt a mentőszolgálat, három román állampolgárt és három kurd nemzetiségűt. A sérültek között három felnőtt van, kettőnek súlyos a sérülése: mindketten lábszártörést szenvedtek, egyiküket műtik. Egy embert megfigyelésre a kórházban tartanak gerinczúzódás miatt, három 18 évesnél fiatalabb sérültet pedig ambulánsan látnak el.

Bálványossy Péter, a Merényi Gusztáv Kórház traumatológiai osztályának vezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy kórházukba 11 súlyos sérültet vittek, egyikük állapota válságos, négy-öt ember állapota életveszélyes. A sérültek között román, bolgár, szerb és török állampolgárok is vannak.

Zsíros Lajos ezredes, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának orvos igazgatója arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a honvédkórházba négy sérültet vittek a baleset helyszínéről, közülük kettő állapota életveszélyes, sürgősségi műtéti beavatkozás zajlik náluk.

Tarnai Richárd, a Pest megyei kormányhivatal vezetője, a megyei védelmi bizottság elnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy azonnali intézkedéseket hozott az M5-ös autópályán történt tömegbalesetben érintettek, a kocsisorban rekedtek megsegítésére. Azoknak, akik nem tudják folytatni az útjukat, a gyáli közösségi házban alakítottak ki pihenőhelyet.

A rendőrség nem sokkal dél után közölte, hogy ismét zavartalanul járható az M5-ös autópálya Bács-Kiskun megyei szakaszán a Budapest felé vezető pályatest. Az autópálya Pest megyei szakaszán továbbra sem lehet közlekedni a főváros irányába.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a baleset körülményei még tisztázatlanok, azokra a szakértői vizsgálatnak kell fényt derítenie.

Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×