Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Õrizetbe vettek két férfit a födémomlás ügyében

A rendőrség őrizetbe vette azt a két huszonéves férfit, akit csütörtökön állítottak elő, mert megalapozottan gyanúsíthatók a IX. kerületi Kén utcai lakóház két tartóoszlopának ellopásával, ami nagyban hozzájárulhatott a födém leszakadásához - tájékoztatott a BRFK szóvivője.

Horváth Katalin Fanni közlése szerint a rendőrség kezdeményezni fogja az ügyészségnél a két férfi előzetes letartóztatását - tette hozzá.

A BRFK szóvivője elmondta, hogy a rendőrök jelenleg egy 38 éves férfit hallgatnak ki, aki - a tanúk beszámolója szerint - sofőrként működhetett közre a lopásban.

A rendőrség további tanúkat hallgat meg, és várja a statikus szakértő jelentését is - mondta a szóvivő.

Csütörtök kora hajnalban szakadt le egy födém a Kén utcai lakóház első emeleti lakásában. A balesetben kilencen könnyebben megsérültek. Öt gyereket a Heim Pál Gyermekkórházba szállították, a felnőttek egyike sem szorult kórházi kezelésre. Az épületből több mint száz embert mentettek ki. A statikus két lakást nyilvánított életveszélyessé, de a lakók valószínűleg a többi lakásba sem fognak majd visszaköltözni.

Valószínűleg egy zuhanyzó engedély nélküli beépítése és két eltűnt acélgerenda hiánya okozhatta a födém leszakadását.

A IX. kerületi rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×