Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Ötéves kisgyerek halt meg a lakástűzben - képekkel

Életét vesztette egy öt éves gyerek egy lakástűzben, a Józsefvárosban, két másik gyereket füstmérgezéssel szállítottak kórházba. A gyerekek egyedül voltak otthon, amikor a szoba-konyhás lakásban kitört a tűz - mondta el az InfoRádiónak Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.

A szóvivő beszámolója szerint a VIII. kerületi Tolnai Lajos utca egyik kétemeletes, régi bérházának földszinti - szoba-konyhás, galériás - lakásában kedden reggel, fél nyolc körül csaptak fel a lángok.

A lakásban csak három gyerek tartózkodott, a szülők nem voltak otthon. A nagyszülők és az anya most érkezett vissza, és értesült a tragédiáról - számolt be az InfoRádiónak Molnár Péter.

A lakásban tartózkodó három gyerek közül kettő - egy 14 év körüli fiú és egy 2-3 éves kislány - ki tudott menekülni, de egy öt év körüli kisfiú bent rekedt a tűzben.

Õt a tűzoltók hozták ki a lakásból, de már nem tudtak rajta segíteni. Molnár Péter beszámolója szerint a kisgyerek súlyos sérüléseket szenvedett, de a halálát valószínűleg füstmérgezés okozta.

A másik két gyereket kórházba szállították, a lángokat a tűzoltók egy vízsugárral megfékezték, és megkezdték a tűz okának és körülményeinek vizsgálatát - tette hozzá Molnár Péter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×