Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Lelőttek két embert egy csepeli iskolában - képek

Lelőttek két embert - az intézmény vezetőjét és egy tanárt - szerda este egy csepeli iskolában - közölte az m1 Híradója. Az InfoRádió úgy értesült, hogy a tettes a helyszínen hagyta a fegyvert. A nyomravezetőnek ötmillió forintos jutalmat ajánlott fel a BRFK. A gyilkosság hátterében a feltételezések szerint személyes ügy állhat.

A Híradó tudósítója elmondta: 18 óra 30 perckor egy símaszkos fegyveres rontott be Csepelen a Széchenyi utcai iskolába, ahol két férfit fejbe lőtt, az iskola gondnokát pedig kézen lőtte. Az egyik áldozat Takács József, az intézmény vezetője, egyben az önkormányzat MSZP-frakciójának helyettes vezetője, a másik az iskola egyik tanára.

Ezután a támadó állítólag elmenekült, a gondnok pedig riasztotta a mentőket, akik ugyan percek alatt a helyszínre érkeztek, de a fejbe lőtt sérülteken már nem tudtak segíteni.

Meg nem erősített információk szerint a gondnok most is sokkos állapotban van, így még nem tisztázott, hogy mi történt.

Döntően hiperaktív, halmozottan hátrányos helyzetű, autista, túlkoros, nehéz befogadóképességű, de nem szellemi sérült fiatalok oktatása zajlik abban a Széchenyi utcai iskolában, ahol a két halálos áldozatot követelő lövöldözés történt - értesült az MTI csepeli önkormányzati forrásokból.

Az iskolát egy éve privatizálta az önkormányzat, s azóta egy alapítvány működteti az intézményt, amelynek a neve jelenleg Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola.

A rendőrség a környéket teljesen lezárta, a forgalmat elterelik - közölte Polgár György, a csepeli önkormányzat kommunikációs főtanácsadója. Mint elmondta: már Tóth Mihály, a XXI. kerület polgármestere is az iskolához érkezett.

Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-nek megerősítette, hogy a lövöldözés két áldozata a helyszínen meghalt, egy embert pedig súlyos sérülésekkel a Merényi Gusztáv Kórházba szállítottak.

Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az InfoRádióban azt mondta: a főváros rendőrkapitánya ötmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel.

Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán késő este közölte: a feltételezések szerint személyes ügy áll a gyilkosság hátterében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A szélkerekekre nemet mondam – Besenyei Péter a veszélyes légimutatványokról

A szélkerekekre nemet mondam – Besenyei Péter a veszélyes légimutatványokról

Nem hagyományos sportkönyvként, hanem személyes hangvételű életút- és élményalbumként jelenik meg Besenyei Péter új kötete. A Szárnyakkal írt történet a műrepülő világbajnok hetven évét dolgozza fel. Besenyei Péter az InfoRádióban elmondta, hogy a könyvből olyan titkok is kiderültek róla, amelyeket egyes családtagjai sem ismertek.

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×