Infostart.hu
eur:
353.27
usd:
305.11
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Virtuális félrelépés miatt vált el a férjétől

Véget vetett házasságának az a 28 éves brit nő, akit kétszer is megcsalt a férje, igaz, csak virtuálisan, a Second Life internetes játékban. Az elhagyott férj már el is jegyezte az egyik hölgyet, akivel kalandba keveredett - de ezt is csak virtuálisan tette.

Amy Taylor nem hitt a szemének, amikor meglátta a monitort, miközben férje a Second Life internetes közösségi játékot játszotta. A képernyőn ugyanis a férje által irányított figura éppen szeretkezett egy szintén virtuális hölggyel.

A nő maga is az interneten ismerkedett meg férjével, öt évvel ezelőtt, egy chatszobában. Később maguk is órákat töltöttek együtt naponta a Second Life oldalán, azaz egy virtuális közösségben.

Megismerkedésük után három hónappal, egy éjjel a nő arra ébredt, hogy párja a Second Life-on, azaz a virtuális térben egy konzumnővel szeretkezik. Később megbocsátott neki ezért, és 2005-ben össze is házasodtak, a frigyet pedig a virtuális közösségben is megerősítették.

Kiderült azonban, hogy a férfi továbbra is gyűjti a virtuális trófeákat. A hölgy ezúttal férjét egy szófán találta a Second Life-ban egy nővel. Másnap ügyvédhez ment, és elindította a válópert, annak ellenére, hogy férje a valóságban sosem csalta meg. A jogász nem volt meglepve, a héten az volt a második olyan válási ügye, amelynek apropója a Second Life volt.

Amy Taylornak azóta van egy valóságos barátja, akit egy internetes szerepjáték alkalmával ismert meg, a World of Warcraft oldalán.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×