Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Alapos indok a válóperben, ha borzalmas az anyós

Elfogadta egy olasz bíróság annak a férfinak a magyarázatát, aki azért akart elválni, mert az anyósa pokollá tette az életét.

A 36 éves észak-olaszországi autókereskedő Salerno városában él. Mint azt a bíróságon elmondta, a házasélete ténylegesen csak négy hónapig tartott, de végig pokol volt, méghozzá az anyósa miatt.

Pedig a férfi készült: a frigy megkötése előtt megállapodást kötött a menyasszonyával, aki megígérte neki, hogy az esküvő után az anyja többet nem avatkozik bele a kapcsolatukba. Mivel a megállapodásban foglaltak nem érvényesültek, a pár útjai elváltak.

A feleség tagadta férje állításai. Azt állította: édesanyja nem avatkozott be a házasságukba, csupán az ő testi és lelki épségéért aggódott.

A férfinak meg kellett küzdenie a válás kimondásáért is, amelyre csak 10 évvel a házasságkötés után került sor. A katolikus szertartás szerint megkötött frigyet végül egy civil bíróság semmisítette meg.

Olaszországban nem ritka, hogy az anyák, anyósok beleszólnak gyermekeik házasságába, de ez sokkal jellemzőbb a fiús anyákra.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×