Dobson Tibor elmondta: a lengyel rendszámú autóban négyen utaztak. Ketten a helyszínen meghaltak, a másik két utas pedig súlyos sérüléseket szenvedett.
A sérülteket a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a roncsok közül.

Száztízezer euróért, vagyis mintegy 40 millió forintért kelt el egy 1,009 kilogrammos fehér szarvasgomba a piemonti Albában rendezett 27. nemzetközi árverésen, a különleges tételt egy hongkongi vásárló vitte haza. A második tételért, egy 402 grammos példányért 16 ezer eurót fizetett egy férfi, aki kínai tanárként mutatkozott be. Az árverés iránt évről évre több ország érdeklődik, idén Hongkong, Bangkok és Bécs mellett Brazíliaváros, London, Makaó és Vilnius is részt vett rajta. A bevételt hagyományosan jótékony célokra fordítják Olaszországban és külföldön. Az ínyencek és a Michelin-csillagos séfek által keresett albai fehér szarvasgombát a világ legértékesebb szarvasgombájaként tartják számon.
Tudod, melyik városban találhatók és milyen folyókon ívelnek át a világ legismertebb hídjai? Tedd próbára magad 10 kérdéses kvízünkkel!
Six people were killed and 16 others injured in the shooting on Saturday. Three other bodies were found at the suspect's house and later identified as his family.