Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Összeguberálták maguknak a nászutat

Egy angol pár különös módon gyűjtötte össze a pénzt a nászúthoz: több hónapon keresztül újrahasznosítható szemetet szedtek az utcákról, amelyeknek a beváltásáért annyi jutalompontot kaptak, hogy megvehették az áhított repülőjegyet.

John és Ann Till nejlonzacskóval a kezében mászkált angliai otthonuk közelében az utcákon, hogy összeszedjék az eldobott üvegeket és műanyag dobozokat. Céljuk nem egyszerűen a szelektív hulladékgyűjtés és a környezet védelme volt, hanem az is, hogy megvehessék a nászútjukra a repülőjegyet.

A Petersfieldben élő pár kiszámította: ha az újrahasznosítható hulladékot elviszik a közelben lévő Tescóba, és ott bedobálják azokat az erre a célra kihelyezett gépbe, akkor a szemétért kapott jutalompontokból összegyűlhet a repülőjegyük ára.

Az áruház akciója szerint ugyanis minden negyedik újrahasznosítható hulladékért pontok járnak egy kártyára, amelyet repülőjegyre lehet beváltani.

A leleményes pár annyi szemetet guberált, hogy közel 58 ezer kilométer gyűjt össze kártyájukon, hogy hazafelé első osztályon utazhattak.

Az egész telet és tavaszt guberálással töltötték, és azzal, hogy bedobálják az összegyűjtött hulladékot a gépbe. "Néha 600 darab szemetet kellett egyenként bedobálnunk a masinába - órákig tartott" - mesélte Ann Till.

A kitartó pár májusra gyűjtött össze annyi pontot, hogy úgy gondolták, most már elég lesz. Augusztusban összeházasodtak, aztán elindultak a nászútra: áthajóztak New York-ba a Queen Mary 2 óceánjárón, majd elutaztak Denverbe, Coloradóba, Nashville-be és Tennessee-be. Végül Atlantából repültek vissza Londonba - az összeguberált repülőjegyből.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. A miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×