Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kiadná a "horror házát" az amstetteni rém

Josef Fritzl, az amstetteni rémként elhíresült osztrák férfi kiadná azt a házat, ahol 24 évig tartotta fogva a lányát és közös gyermekeiket.

A 73 éves osztrák férfi 24 éven keresztül tartotta bezárva a háza pincéjében kialakított cellarendszerben a lányát, akit számtalanszor megerőszakolt, és akinek hét gyereket nemzett.

Elisabeth Fritzl 18 éves volt, amikor az apja bezárta. A férfi azt mondta a feleségének, hogy a lány elszökött, és egy szektához csatlakozott.

A férfi a lányától született három gyerekét - a most 16 éves Lisát, a 14 éves Monicát és a 11 éves Alexandert - magához vette, a nejének pedig azt hazudta, hogy a kicsiket Elisabeth hagyta a ház előtt, majd visszatért a szektához.

A másik három gyermeket a lányánál hagyta a pincében. Az egyik csecsemő pedig három nappal világra jövetele után meghalt, és a gyanú szerint a férfi a holttestét a ház kazánjában égette el.

A férfi a háromemeletes ház többi szobáját kiadta, azonban amikor a botrány kirobbant, és letartóztatták az amstetteni rémet, a lakók azonnal elköltöztek.

"Nem bírtunk tovább a kínzókamrák közelében élni, és emlékezni a szörnyűségekre. Ezért költöztünk el, és kezdtünk új életet máshol" - mondta az egyik volt lakó.

Év végén kezdődhet a per

Josef Fritzl azonban megpróbál némi bevételhez jutni, és ismételten ki akarja adni a ház szobáit. Az osztrák férfi már fel is fogadott egy bécsi ügyvédet, Karl Bernhausert, hogy kezelje az ingatlannal kapcsolatos ügyeket, és intézkedjen a nevében a "horror házával" kapcsolatban.

A bíróságon egy másik ügyvéd, Rudolf Mayer képviseli az amstetteni rémet, akit emberöléssel, erőszakkal, szabadság korlátozásával és vérfertőzéssel vádolnak.

Az illetékes osztrák ügyészek azonban biztosak akarnak lenni abban, hogy az utóbbi évek egyik legnagyobb port felvert ügye megfelelő büntetéssel zárul, ezért most azt fontolgatják, hogy a személyi szabadság sérelme helyett Fritzlt rabszolgatartás vádjával állítják bíróság elé. Ezt az osztrák büntető törvénykönyv 104. paragrafusa teszi lehetővé még mindig - annak ellenére, hogy az országban már a 19. században eltörölték a rabszolgaságot.

Rabszolgatartásért ugyanis maximálisan húsz éves börtönbüntetés szabható ki.

A tárgyalás idén év végén kezdődhet.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×