Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
324.88
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Nem akarják az ügyészek, hogy élve kikerüljön a börtönből az amstetteni rém

Rabszolgatartással is megvádolhatják Josep Fritzlt, az osztrák ügyészek ugyanis azt szeretnék, ha az amstetteni rém, aki 24 éven keresztül tartotta a pincében, és sorozatosan megerőszakolta a lányát, a lehető legsúlyosabb börtönbüntetést kapná.

A 73 éves Fritzl azt már beismerte, hogy a pincében fogva tartotta a lányát és három közös gyermeküket. A vallomás ellenére azonban az amstetteni rémet csak tízéves börtönbüntetés fenyegeti, Ausztriában ugyanis a jog nem teszi lehetővé, hogy valakit több váddal állítsanak bíróság elé.

Ráadásul a vád meg is gyengült, mert immár bizonyossá vált, hogy Elizabeth három gyermeke, akik egész eddigi életüket a pincében töltötték, elutasíthatják, hogy terhelő vallomást tegyenek az apjuk ellen.

Az illetékes osztrák ügyészek azonban biztosak akarnak lenni abban, hogy az utóbbi évek egyik legnagyobb port felvert ügye megfelelő büntetéssel zárul, ezért most azt fontolgatják, hogy a személyi szabadság sérelme helyett Fritzlt rabszolgatartás vádjával állítják bíróság elé. Ezt az osztrák büntető törvénykönyv 104. paragrafusa teszi lehetővé még mindig - annak ellenére, hogy az országban már a 19. században eltörölték a rabszolgaságot.

Rabszolgatartásért ugyanis maximálisan húsz éves börtönbüntetés szabható ki.

Az osztrák sajtó értesülése szerint az ügyészek jó néhány prominens jogi szakértő véleményét kérték a legnagyobb diszkréció mellett annak érdekében, hogy Fritzl büntetése a lehető leghosszabb legyen. Lapjelentések szerint a rabszolgáság vádját is egyikük, egy meg nem nevezett egyetemi professzor vetette fel.

A tárgyalást a Sankt Pölten-i területi bíróságon tartják majd. A bíróság vezetője, Kurt Leitzenberger a The Timesnek adott interjúban hangsúlyozta, hogy ez az ügy egyedi, nincs precedens, amelyhez visszanyúlhatnának.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×