Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
324.88
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Szamurájkard is előkerült a dabasi családi vitában

Több ember megsérült szerda este Dabason, amikor két család összeverekedett az utcán - mondta Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A verekedés során egy szamurájkard is előkerült. A konfliktus oka szerelemféltés volt.

Két család szólalkozott, majd verekedett össze Dabason szerda este, egy ember súlyos, négy pedig könnyebb sérülésekkel került kórházba - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Bényi Mónika az InfoRádióban elmondta: az egyik család fia és a másik család lánya egy párt alkottak, majd szakítottak. A lánynak új udvarlója lett, és a fiú meglátta őket együtt. Ezt követően összeszólalkoztak, majd mindkét család megjelent az utcán, és verekedéssé fajul a vita - tette hozzá.

A szóvivő kiemelte: a verekedés során botokat és egy szamurájkardot is használtak.

A rendőrség csoportos garázdaság miatt indított eljárást, jelenleg a kihallgatások zajlanak, az ügynek még nincs gyanúsítottja - mondta Bényi Mónika.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×