Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Részegen fának csapta Lamborghinijét, majd otthagyta a roncsot

A rendőrség nagy erőkkel keres egy brit férfit, aki miután egy kocsmában több liter almabort ivott, fának vágta a több tízmillió forint értékű Lamborghinijét. Az értékes kocsi roncsát pedig az út közepén hagyta.

A keresett férfi és barátai 3 Lamborghinivel és egy Bentleyvel érkeztek meg egy angol kisváros kocsmájába.

A szemtanúk szerint több liter almabort ittak, és elmesélték a vendégeknek, hogy egy esküvői fogadáson voltak, és erre az eseményre bérelték az autókat - egyenként 5 ezer fontért, vagyis
közel másfél millió forintért.

A részeg férfiak azzal is eldicsekedtek, hogy több mint 200 kilométer per órás sebességgel száguldoztak és versenyeztek egymással.

A Wootonban található kocsmát elhagyva azonban egyikük nekicsapta a kölcsönzött Lamborghinijét egy fának. Az autóban tartózkodók kihúzták a kocsiból a részeg vezetőt, és meglógtak a rendőrök elől.

A teljesen összetört autó egyébként 3,2 másodperc alatt gyorsul fel százra, és 75 millió forintot ért. A nagy értékű kocsi roncsát az úton hagyták, és a helyi rendőrség most nagy erőkkel keresi a vezetőt.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×