Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Kutyákra hagyta milliárdos vagyonát

A kutyák jólétére akarta fordítani vagyonát az amerikai ingatlanmágnás, Leona Helmsley. A tavaly, 87 esztendős korában elhunyt üzletasszony állítólag meghagyta: halála után minden pénzét költsék az ebekre.

Egyértelműen azt akarta Leona Helmsley, a tavaly elhunyt amerikai dollármilliárdos, hogy halála után vagyonát kutyás szervezetek kapják - tudta meg a New York Times című napilap.

Az üzletasszony ugyanakkor erről nem írt végrendeletében, így bíróság dönt majd arról, valóban ezt szerette volna-e.

Az ingatlanmágnás már bizonyította, hogy nagyon szerette a kutyákat: hatalmas vagyonából saját máltai selyemkutyájára 12 millió dollárt (1,8 milliárd forintot) hagyott végakaratában, két unokáját ugyanakkor kihagyta az örökségből.

Emiatt is per indult, az egyik New York-i bíróság pedig úgy döntött: a kutyának kétmillió jár, míg az unokáknak fejenként hat-hat.

A kutyákkal foglalkozó civil szervezetek nagyon örülnek a hírnek: a hatalmas összeget mentőkutyák kiképzésére, a veszettség visszaszorítására és az ebek túlszaporodása elleni küzdelemre fordítanák.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×