Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ikreket szült a hetvenéves nő

Egy hetvenéves indiai nő ikreket hozott világra, és azt állítja, ezáltal ő a világ legidősebben szülő asszonya.

A hetvenéves Omkari Panwar a múlt hónapban császármetszéssel hozta világra ikreit, egy fiút és egy lányt.

Az indiai nő azt állítja, ezzel világrekordernek számít, ám ezt nehéz bizonyítani, ugyanis nincsen születési anyakönyvi kivonata, és nem is tudja, pontosan mikor született. A nő becslése szerint hetven éves, ugyanis úgy emlékszik: kilencéves volt, amikor a britek elhagyták Indiát.

A nyugdíjas nőn mesterséges megtermékenyítést szolgáló kezelést végeztek, hetvenhét éves férjének el kellett adnia értékeiket, ingatlanjukra pedig jelzálogot kellett bejegyeztetnie, hogy az eljárást ki tudja fizetni.

"Végre van egy fiunk, egy örökösünk. Most már boldog emberként és büszke apaként fogok meghalni" - mondta az apa, Charan Singh Panwar, akinek korábban két gyermeke és öt unokája született.

Az ikrek az egykilós súlyt sem érték el születésükkor, de az orvosok szerint életben maradnak.

Eddig a legidősebben szülő nő a román Adriana Iliescu volt, aki 66 évesen hozta világra gyermekét 2005-ben.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×