Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A szadista erőszakoló sem érti, miért engedték szabadon

Saját bevallása szerint is komoly veszélyt jelent a nőkre, az állapotát vizsgáló pszichiáterek mégis szabadon engedtek egy pszichopata erőszakolót Nagy-Britanniában.

Szabadon távozhatott a Broadmoor pszichiátriai intézetből Lee Porritt, akit azért ítéltek el nyolc évvel ezelőtt, mert egy parkolóban összevert és megerőszakolt egy diáklányt.

A 33 éves férfit 2003-ban a börtönből a szigorúan őrzött kórházba szállították, most pedig - egy szakértőkből álló tanács javaslatára - szabadon engedték.

Két vezető pszichiáter tiltakozott a döntés ellen: szerintük Porrittnak a zárt intézményben a helye, a férfi ugyanis szadista, aki arról fantáziál, hogy fiatal lányokat támad és erőszakol meg.

A Romfordban élő férfi szerint a Broadmoorban dolgozó szakemberek azért kardoskodtak szabadon bocsátása mellett, mert bizonyítani akarták, hogy hatásos az újonnan bevezetett, és rendkívül költséges kezelési módszerük

"Megvan az esélye, hogy újra megteszem, hogy megint megerőszakolok valamit" - mondta Porritt a brit The Sun című napilap újságírójának.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×