Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Együtt vállalt gyermeket 17 diáklány

Rövid időn belül 17 középiskolás diáklány esett teherbe egy egyesült államokbeli, massachusettsi középiskolában. Mindez nem véletlen: a lányok összebeszéltek, hogy gyermekeiket együtt nevelik fel.

A Massachusettsben lévő Gloucester középiskolájának egészségügyi központjába arra lettek figyelmesek, hogy egyre több lány kopogtatott be, és kért terhességi tesztet. Az iskolában már korábban is előfordult, hogy egy-egy diák teherbe esett, egyszerre ennyien azonban még sosem.

Feltűnő volt az is, hogy akiknél a teszt eredménye nem mutatott ki terhességet, igen csalódottnak tűntek. A várandós lányok fele később beismerte, hogy összebeszéltek.

A Bostontól 45 kilométerre lévő város 1200 diákját befogadó gimnázium igazgatója már márciusban közölte: tudomására jutott, hogy a lányok összebeszéltek, és úgy döntöttek, egyszerre esnek teherbe, a gyermekeket pedig együtt nevelik fel.

Azt egyelőre nem tudják az illetékesek, hogy kik lehetnek az apák, mivel azonban a lányok legfeljebb 16 évesek, nagy bajba kerülhetnek az őket teherbe ejtő férfiak. Massachusettsben bűncselekménynek számít, ha valaki 16 év alattival létesít szexuális kapcsolatot.

Az apák közül néhányan valószínűleg a középiskola diákjai, de lehet közöttük egy 24 éves hajléktalan is.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×