Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Stasi-börtönben ragadtak a kormányhivatalnokok

Az egykori NDK államvédelmi minisztériumának börtönében ragadt több magas rangú német állami hivatalnok: rájuk zárták az épületet.

Azt hitték, már mindenki elment, így bezárták a Stasi egykori, Berlinben álló börtönének épületét az ott dolgozók, holott több magas rangú állami hivatalnok még odabenn volt.

A komplexumban ma már emlékmúzeum üzemel, ennek tárlatát járták végig a politikusok, ki azonban már nem tudtak jutni. Amikor észrevették, hogy csapdába estek, az egyik szövetségi hivatalt hívták fel segítségért, ami fél óra múltán meg is érkezett.

"Félreértés volt" - magyarázkodott Siegfried Reiprich, az intézmény igazgatóhelyettese a blama után.

Az épületben egykor az NDK politikai ellenségeit tartották fogva és vallatták ki; ők manapság tárlatvezetést tartanak a komplexumban.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×