Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Képriport: három holttest egy makói házban

Három holttestet találtak egy makói családi házban, az elsődleges adatok szerint erőszakos bűncselekmény áldozatai lettek - közölte a rendőrség. A feltételezett elkövetőt este elfogták.

Szenti Szabolcs, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a helyszíneléskor két nő és egy fiatalabb férfi holttestére bukkantak. Az áldozatokon szúrt és vágott sérülések voltak.

A rendőrség körözést adott ki egy ERE-658 forgalmi rendszámú Opel Astra típusú személygépkocsi tulajdonosa ellen, mert feltehetőleg köze lehet a brutális bűncselekményhez.

A holttesteket az áldozatok egyik hozzátartozója találta meg. A bűncselekmény okáról a rendőrség jelenleg nem tud felvilágosítást adni - közölte a szóvivő.

Jelenleg a helyszíni szemle, az adatgyűjtés, a tanúkutatás, és az eset körülményeinek felderítése folyik. A rendőrség több emberen elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - tette hozzá vasárnap délelőtt Szenti Szabolcs.

A szomszédok szerint az áldozatok közül az idős nő a fiatal lány nagymamája volt, a fiatal férfi pedig egy helybéli orvos fia, és az unoka udvarlója. A fiatalok között évek óta kiegyensúlyozott, jó kapcsolat volt - állították egybehangzóan a szomszédok, akik nem hallottak semmi különös zajt szombat este, amikor a bűncselekmény feltételezhetően történt.

A rendőrség kora este közölte, hogy elfogták a feltételezett tettest, egy 26 éves makói férfit, aki az egyik áldozat ismerőse.

Makón két hónapja történt egy hasonló, három halálos áldozatot követelő tragikus eset. Március 6-án két férfi és egy nő holttestét találták meg egy helyi családi házban.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×