Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
316.11
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Másik bebörtönzött gyerekét is meg akarta erőszakolni a szexőrült apa

Az osztrák Josef Fritzl miután elveszítette érdeklődését lánya iránt, akit 24 éven keresztül tartott fogva háza pincéjében, a vérfertőzésből született másik gyerekét is meg akarta erőszakolni. A most 19 éves Kerstin szintén a föld alatt élt, és jelenleg mesterséges kómában tartják a kórházban.

A nagy erőkkel nyomozó osztrák rendőrség attól tart, hogy nem csak saját lányát, Elizabethet, de a tőle született kislányt is többször megerőszakolta abban a pincében, amit titkos családjának alakított ki több mint 20 évvel ezelőtt. A gyanú szerint a most 73 éves Fritzl egy idő után már nem érdeklődött lánya iránt, aki egyre rosszabb fizikai állapotba került, és teljesen meg is őszült.

A rendőrök azonban egyelőre nem tudják kikérdezni a 19 éves Kerstint, aki még két testvérével és Elizabethtel az egész életét a Josef Fritzl által kialakított föld alatti ablaktalan bunkerban töltötte. Az orvosok szerint a lány állapota az utóbbi napokban javult, de még lehetetlen kikérdezni, mert mesterséges kómában tartják.

Mindeközben a bebörtönzött, majd április közepén kiszabadult családot egy pszichiátriai klinikán kezelik. A szakemberek próbálták olyan tárgyakkal berendezni szobájukat, amik körülvették őket a borzalmas és hosszú éveken át tartó raboskodásukkor a cellájukban: ugyanolyan játékokat, sőt még a tömlöcben megtalálható akvárium másolatát is elvitték nekik a klinikára.

Az ápolók szerint a család a körülményekhez képest jól van, bár még mindig csak elsötétített szobában tudnak lenni, hiszen raboskodásuk idején egyáltalán nem kaptak természetes fényt. Fritzl ugyan D vitamint és egy ultraibolya lámpát is vitt fogvatartottainak, ám ez nem sokat javított egészségi állapotukon.

A mérnök végzettségű Fritzlt a nyomozás idejére börtönbe csukták, ahol ideje nagy részét tévénézéssel tölti, és a celláját még testedzésre sem akarja elhagyni.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×